Ebook 11.
Mitől taoista a szex? –
Örömszerzés mesterfokon, ahogy Keleten tanítják!
2008. augusztus 25.
Amikor a szexet a tao szellemében szeretnénk megélni, akkor a középpontban mindig az egységélmény lesz. Valójában születésünk óta az egység élményre vágyunk. Talán a legintenzívebben az anyaméhben éljük meg, s utána ezt az érzést keressük egész életünkben. A szexben megélhetjük, hogy egyek vagyunk az Univerzummal, vagy más megközelítésben Istennel. A Tao is ezt tanítja, s így a szex a megvilágosodás egyik útjává válik. Amikor szeretkezünk minden érzékünk “élni kezd”, s az ész háttérbe szorul. Az orgazmus, pedig maga a teljesség, ilyenkor egyek vagyunk a mindenséggel. Ez maga a megvilágosodás pillanata.
A Nő és a Férfi
A Tao azt tanitja, hogy minden a világon két ellentétes erő harcából és kiegészüléséből születik. Ez a Jin és a Jang, vagyis a Nő és a Férfi, a Sötét és a Világos. A két erő folyamatosan hat egymásra, igy energia keletkezik, feszültség, amely új dolgokat, életet teremt. A Jin és a Jang mindenhol jelen van, vagyis minden emberben egyaránt működik.
Az életerő és a szex
Az életet az életenergia tartja fenn, vagyis a csi. A szex azért rejt végtelenül jótékony lehetőségeket, mert a legalapvetőbb életenergia pont a szexuális energia. Az életenergia „energiahálózatokat” alkot, ezeket meridiánoknak nevezzük. Vagyis a szexuális energia egész testünket behálózza, s ez lehetőséget ad arra, hogy testünket karban tarthassuk, egészségünket visszanyerhessük.
Az orgazmus és a testi-lelki egészség
Testi szinten az orgazmus megszabadítja izmainkat a merevségtől, élénkíti a vérkeringést és megerősíti immunrendszerünket. Egész testünk fiatalabbá válik, bőrünk és izmaink tónusosabbak lesznek. Lelki szinten, – ha csak egy villanásnyi időre is, – de feltárulhat előttünk maga a végtelen, a kezdet és a vég, ahonnan minden ered, és a hová minden élő visszatér.
Alakítsuk át szexuális életünket!
A kiindulópont a teljesség felé, hogy a szexet egyfajta meditációként fogjuk fel. Összpontosítsunk szeretkezés közben, s figyeljük meg, hogy miként áramlanak közöttünk az energiák. Figyeljük meg azt is, hogy mikor fokozódik az izgalmunk, s mikor hagy alább. Így a szexuális öröm sokkal teljesebben élhető meg.
Aki spermát veszít, életerőt is veszít?
A férfiaknál a sperma előállításáért felelős energia biztosítja az életenergiát is. A régi taoista elvek szerint a kellőnél gyakoribb ejakuláció legyengüléshez vezet. A végső cél a férfiak esetében az, hogy az orgazmuskor az energiát fölfelé tudják vezetni, s így nem a péniszen keresztül távozik. Helyette táplálja a testet, és jobb fizikai állapotot eredményez.
A nők energiát nyernek a szexből?
A nők nem veszítenek energiát orgazmuskor, hanem inkább még erősebbek lesznek. Könnyebb elérniük a szexualitás magasabb szintjét, hiszen alapvetően jobban hozzáférnek a saját lelkükhöz is. A nők befogadóak, elfogadóak, így az egységélményt is könnyebben elérik.
A körülmények
Korántsem mindegy, hogy milyen környezetben kerül sok a szexre, hiszen, ha hideg van és fázunk, akkor nem tudunk összpontosítani. Melegséget és szeretetet sugall, ha feldíszítjük a szobát, így igazi ünnep lehet számunkra a szerelmi együttlét.
Ha masszírozni szeretnénk egymás testét, akkor a jó minőségű masszázs olaj korántsem elhanyagolható kellék. A legjobb, ha vágykeltő illatú olajat használunk, ilyen például a vanília, vagy a fahéj is.
A taoista szemléletben nagyon fontos egymás érintése, masszírozása. Fontos, hogy óvatosan, lassan haladjunk. Ne a nemi szervekkel kezdjük az érintést, masszírozást, ezt inkább hagyjuk utoljára. Először próbáljunk meg meditatív hangulatba kerülni, ebben segíthet a zene és a légző gyakorlatok. Masszírozáskor bízzunk meg a kezeinkben, ha megfelelő lelkiállapotba kerülünk, akkor a kezeink szinte „maguktól” fogják tudni, hogy mi a dolguk.
(Kunsay Melinda)
(http://harmonet.hu/cikk.php?rovat=117&alrovat=121&cikkid=17365)

A szeretkezés taója
(Csak a boldogság nem öregít)
Mezei Katalin
2008. 08. 22.
Az ókori Kína taoistái azt tartották, hogy a boldog, kiteljesedett és nem utolsósorban hosszú élet titka a rendszeres szeretkezés. Feltéve persze, ha jól csinálják.
A régi kínaiak a természet részének tekintették magukat. Igyekeztek összhangban élni vele, átadva magukat e végtelen erőknek. Mivel rendkívüli módon élvezték ezt a fajta oldottságot, szerették volna minél hosszabb ideig fenntartani, ezért keresni kezdték az egészséghez és a hosszú élethez vezető utat. Arra jutottak, hogy a kulcs magában az emberben, pontosabban a fejében van. Ettől kezdve tudatosan törekedtek a helyes légzésre, a megfelelő táplálkozásra, az elegendő mozgásra, legfőképpen pedig a test és a lélek minél teljesebb összekapcsolására. Ez utóbbiból alakult ki a szeretkezés taója, amelynek három alapelve a következő: az ejakuláció szabályozása, a magömlés nélküli orgazmus elérése, a nő kielégítése.
Jin és jang harmóniája
A taoista felfogás szerint nő a jin, a férfi a jang erőt képviseli, amelyek ? bár ellentétesek ? ugyanazon egység két részét alkotják, így egyik sem létezhet a másik nélkül. A szeretkezés valódi örömét a nő és a férfi testének és lelkének összeolvadása, azaz a jin és a jang harmóniája jelenti. Végső soron nagyobb jelentőséget tulajdonítottak magának az egyesülésnek, mint az orgazmusnak ? ami nem jelentette azt, hogy ez utóbbi háttérbe szorult volna, sőt számos módszert dolgoztak ki a szexuális jártasság elérésére.
Késő tavaszi szamár és nyári kutya
A szeretkezés taójának terjedelmes a “szakirodalma”. A taoista orvosok által írt, gazdagon illusztrált könyvekben nyoma sincs prüdériának, de közönségességnek vagy durvaságnak sem. Nyelvezetük egyszerre játékos és szinte költői: vörös lótusz domb (ajkak), ikerdomb (mellek), jáderúd (pénisz), jádekapu (vagina), hogy csak néhány példát ragadjunk ki. Hasonló leleményességről árulkodik a különböző pozitúrák elnevezése is, úgymint ugró vadludak, repülő fehér tigris, késő tavaszi szamár, nyári kutya stb.
A taoisták a világ legtermészetesebb dolgának tekintették a szeretkezést. S mivel elfojtás és bűntudat nélkül gyakorolták, több más ókori kultúrával ellentétben nem estek bele a kóros nemi eltévelyedések csapdájába. Hangsúlyt fektettek a változatosságra ? mindig ugyanúgy szeretkezni olyan, mint kenyéren és vízen élni, vallották.
Az ejakuláció szabályozása
Az aktus során a nő és a férfi izgalmi állapotának, illetve orgazmusának lehetőség szerint időben egybe kellett esnie, hiszen a partnerek így érzelmileg is “közös hullámhosszra” kerülhettek. Ezért is tulajdonítottak nagy jelentőséget a taoisták az aktus közbeni kommunikációnak, és igyekeztek valamennyi érzékszervüket bevonni a szeretkezésbe.
A testi-lelki gyönyört az “ezernyi szerető döfés” – mély és sekély, lassú és sebes, egyenes és oldalcsapó stb. -, illetve ezek különböző sebességű, intenzitású és mélységű kombinációinak alkalmazásával tették még árnyaltabbá és teljesebbé. (A taoista “toplistát” mindkét nem részéről a kilenc sekély, egy mély kombináció vezette.) Segítségükkel a férfi hosszabb ideig fenntarthatta a merevedés állapotát, illetve szabályozhatta a kilövellést. A taoisták nem értettek egyet azzal, ha a férfi a magömlés késleltetése érdekében eltereli figyelmét az aktusról, hiszen ezzel érzelmileg is eltávolodik partnerétől. Ehelyett a taoista bölcs, Vu Hszien a következő módszert ajánlotta:
“A férfi először a három sekély, egy mély döfés módszerével próbálkozzon. (…) Ha azt érzi, hogy kezd kissé felizgulni, hagyja abba a mozgást, és húzza vissza jáderúdját annyira, hogy körülbelül két-három centiméter maradjon a jádekapun belül. Várjon, amíg megnyugszik, majd folytassa a lökéseket a három sekély, egy mély módszer szerint. Legközelebb megpróbálkozhat az öt sekély, egy mély módszerrel, legvégül pedig a kilenc sekély, egy mély módszerrel.”
Elszorító módszerek
Vu Hszien módszere:
Amikor a férfi kezd izgalomba jönni, tíz-harminc másodpercre visszahúzza péniszét. Így megakadályozza az ejakulációt, miközben a merevedése csak tíz-harminc százalékkal csökken. Ezután újra behatol, és folytatja a mozgást. Minél több tapasztalatra tesz szert, annál kevesebbszer kell visszahúzódnia és megállnia.
Az ősi kínai elszorító módszer
Amikor a férfi érzi, hogy közeledik az a pillanat, amikor már nem képes irányítani az ejakulációt, bal keze mutató- és hüvelykujjával három-négy másodpercig nyomást gyakorol a végbélnyílása és a herezacskója közötti pontra. Közben mély lélegzetet vesz. A módszer előnye, hogy nem kell visszahúzni a péniszt.
Mindkét módszer lényege az, hogy a férfi felismerje annak a pontnak a közeledtét, ahol már nem képes többé uralkodni az ejakuláción.
Magömlés nélküli orgazmus
A taoisták az ondót egyfajta életesszenciának tartották, amelyet vétek lenne elpazarolni. Ezért a férfiak – bár nem volt kenyerük az önmegtartóztatás – akár az orális szexről is lemondtak. Nem véletlen, hogy a korabeli festmények gyakran ábrázolnak partnerét orálisan kielégítő férfit, míg az ellenkezőjére alig akad példa …
Meggyőződésük volt, hogy a férfi orgazmusának nem feltétele az ejakuláció. A kilövellés optimális gyakorisága szerintük tízből két-három alkalom, bár a férfi korától és fizikai állapotától függően lehet több vagy kevesebb is. A korabeli feljegyzések szerint azok a férfiak, akik elsajátították az ejakuláció nélküli aktus technikáját, többször és hosszabban voltak képesek szeretkezni. Így – partnerükkel együtt – gyakrabban és intenzívebben élhették meg a jin és a jang harmóniáját, s ezáltal a lelki béke rendkívül magas fokát érhették el.
Bár az ejakuláció nélküli orgazmus a nyugati embert általában már csak bonyolult (és kérdéses) kivitelezhetősége miatt sem hozza lázba, a rend kedvéért ismertetjük két módszerét a keretes írásban.
A nő kielégítése
A szeretkezés taójának keletkezése a matriarchátusból a patriarchátusba való átmenet idejére tehető, amikor az ókori Kínában, ha csak rövid időre is, de megvalósult az “egyenjogúság”. Részben erre vezethető vissza az, hogy a nők fontos szerepet kaptak a szeretkezés taójában, olyannyira, hogy a mindenkori császár “szerelmi tanácsadói” is többnyire nők voltak. Ám legalább ennyit nyomott a latban a jing és a jang összhangja is, ami akkor valósulhatott meg, ha nemcsak a férfi, hanem a nő is tökéletesen kielégült. A taoista orvosok a férfiak számára “útmutatót” állítottak össze, amelyben ismertették a nő izgalmi állapotáról árulkodó jeleket, valamint a “további teendőket”, különös tekintettel az ejakuláció szabályozására.
Felső korhatár nélkül
A régi Kínában a legnagyobb tisztelet övezte az idős embereket, mi több, példaként állították őket a többiek elé. A taoista felfogás szerint ugyanis annak, aki magas kort ért meg jó egészségben, sikerült harmonizálnia a jin és a jang erőket. S még ha az illető szexuális késztetése csökkent is valamelyest, valójában semmilyen akadálya nem volt annak, hogy továbbra is aktív maradjon. Anélkül, hogy a fiatalság kultuszát élték volna, a taoisták megvalósították azt, amit a nyugati ember külsőségek révén szeretne elérni – méghozzá erőlködés és görcsösség nélkül, sőt nagyon is élvezetes módon.
A modern orvostudomány a taoisták több megállapítását alátámasztotta, például: minél korábban kezd valaki szexuális életet (persze az egészséges határokon belül), annál tovább folytathatja; illetve minél tevékenyebb fiatalabb korában, annál inkább az lesz a későbbiekben is. Indok tehát, mint a fentiekből is kitűnik, mindig van …
(Forrás: Jolan Chang: A tao tanítása a szerelemről és a szexről)
(http://www.advent.nlcafe.hu/kereses/20080822/a_szeretkezes_taoja)

A tartós orgazmus kulcsa: Szex és tao
(2007. július 06.)
Egy hetedik századi kínai orvos szerint 10 szerelmeskedésből 2-3 alkalommal javasolt ondót lövellni. A kínai filozófia a tökéletesség átélésére tanít a szexualitásban is. A szerelem tao-ja gyógyít és teljes élethez segít.
Annak érdekében, hogy megérthessük és gyakorolhassuk a szeretet tao-ját, meg kell ismerkednünk a tao filozófiájával, mely legalább ötezer éves népi bölcsesség. A kínai civilizáció a taoizmus tanításának köszönheti tartósságát, mely türelemre int és a harmónia megvalósítására tanít.
Kialakulásának pontos ideje nem ismert. Kr. e. a hatodik században Lao Dze foglalta össze a tao alapelveit a Tao Te King (Az út és erény könyve) című munkájában. Alapvető az a hit, hogy az energia és a lendület az élet forrása. Az emberek parányi lények az univerzumban, ezért összhangban kell élni a természet végtelen erejével – ez a Tao Te King lényege. A tao filozófiája a kitartás. A körültekintés, a megőrzés és a hajlékonyság természeti filozófiájából fejlődött ki a szeretkezés tao-ja.
A taoizmus iránt a nyugati filozófusok is érdeklődést tanúsítottak, többek között Carl Gustav Jung is. Szerinte a nyugati kultúrákban soha nem találtak ki olyan elméletet, mely szerint a két ellentétes erő egyesülne a középúton.
Hasonlóságok a mai és a régi kínai szerelem tudományában
Az ősi módszerhez hasonlóan, a mai, modern szexuális viselkedést kutatók is elismerik a közösülés során történő megszakítások pozitív hatásait. Mindenki tudja, hogy a nőnek hosszabb idő kell az orgazmus eléréséig, mint a férfinek. A megszakítások azért célszerűek, mert így a nő el tud jutni a gyönyörig, a férfi pedig megtanulja szabályozni magömlését.
A pénisz ölelése
A szeretkezés ideje meghosszabbodik, így mindkét fél tovább élvezheti az együttlétet. A mai felfogás az ún. elszorító technikát javasolja a korai magömléssel küszködő férfiaknak: a nő legyen felső pozícióban, majd mikor a férfi jelez, hogy „közel van”, fel kell emelkedni a péniszről és elszorítani a makkot. Ez elég körülményesnek tűnhet. Az ősi kínai „elszorító technika” hasonló, de sokkal könnyebben kivitelezhető: minden pózban használható, mert maga a férfi végzi a szorítást.
A szeretkezés tao-ja
A tao minden férfit arra buzdít, hogy tanulja meg az ejakuláció szabályozását, mely mindkét nem számára hasznos több okból is. A mai modern kutatók (Masters és Johnson) is eljutottak addig a felismerésig, hogy a férfinak nem kell minden szeretkezéskor magját elengedni, mely különösen fontos az 50. életévüket betöltött férfiaknál. A szeretkezés tao-ja ezzel teljes mértékben egyetért. Egy hetedik századi kínai orvos szerint 10 szerelmeskedésből 2-3 alkalommal javasolt ondót lövellni. A magömlés szabályozása természetesen nem csak az 50 feletti férfiaknak ajánlatos, célszerű minél hamarabb elkezdeni acélozni a tudást.
A szerelem tao-jának alapelvei
A régi taoisták azt tanították, hogy az ejakuláció nem azonos az orgazmussal. A kevesebb magömlés semmiképpen nem jelentette azt, hogy a férfi kevésbé élvezte volna a szexuális örömöket. Az, hogy az ejakulációt tartják a gyönyör csúcspontjának, téves nézetnek és káros szokásnak tartották. Ha a férfi képes magját uralni, a nő iránti szerelme növekszik, soha nem unja meg, ami az igaz, tartós gyönyör kulcsa.
A szerelem tao-ját gyakorló mai kínai férfi véleménye
A szerelem tao-jának megismerése és elsajátítása előtt minden közösülés alkalmával ejakulált. Ma már ezt „hüvelyben végzett önkielégítés”-nek tartja. Több okból nem tartja gyönyörnek:
• A férfi állandóan retteg az esetleges korai magömléstől
• A nő a teherbe eséstől fél (amennyiben nem gondoskodik a fogamzásgátlásról)
• Ha a nő alkalmaz fogamzásgátló eszközt, soknak van mellékhatása, vagy illúzióromboló a használata, megfelelő időben behelyezni, stb.
Felteszi a kérdést: hogyan lehet eljutni az extázis magasságaiba a fent említett zavaró körülmények közepette?
Szerinte a tao módszerével aggodalom-mentesen, igazán lehet élvezni és szeretni egymást. Szabadon, gyakrabban és hosszabb ideig lehet szerelmeskedni. Több idő van a másikat csókolni, ízlelni, simogatni, illatait beszívni. Hangsúlyozza, hogy a magömlés nélküli együttlét ugyanúgy feszültség kioldás, csak robbanás nélkül. A megbékélés örömét adja, mely egyben egy érzéki beleolvadás egy páratlan érzésbe. A teljesség érzete, nem a különválásé, megosztó és nem kizáró, nem az élvezet magányos rohama.
A jin és jang harmóniája
A férfi ondója az egyik legfontosabb esszencia, melyet nem szabad korlátlanul pazarolni. Ha a férfi rájött a magmegtartás ízére, nemcsak életerejét tartja meg, hanem sok mást is nyer.
Elsősorban: szerelmi partnere soha nem lesz kielégületlen, így a férfi önbizalma is növekszik. Mivel sokkal gyakrabban és hosszabban lesznek képesek szeretkezni, többet tudnak meríteni egymás esszenciájából: a férfi a nő jin esszenciájából, a nő pedig a férfi jang esszenciájából.
Ily módon a lelki béke egyedülálló mértékét tudják magukhoz ragadni. Ez megnyugvással jár, mely az állandó, meleg szeretetnek köszönhető, ez tulajdonképpen a régi kínaiak szerint a jin és jang összhangja.
(Révész Márta)
(http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=117&alrovat=120&cikkid=13884&oldal=2)

Jin és Jang a szerelemben
Számtalan misztikus és tudományos magyarázat létezik a szerelemről, bár ezek jó része nem ad útmutatást a mindennapokban – pedig mi semmire sem vágyunk jobban, mint harmóniára és szerelemre, nap mint nap.
Évezredes bölcsesség
Ősi kínai bölcsesség, hogy jin és jang egybeolvadásakor keletkezik az életenergia (csí). A jin és a jang az a két erő, amely a világot mozgatja és létezésük egymás nélkül értelmét veszti. Nincsen fény árnyék nélkül, és árnyék sem létezik fény nélkül. A taoista filozófia jelképe a jin-jang kör, amely a világot fenntartó ellentétes erők egyensúlyát szimbolizálja. A teljességhez és harmóniához a jin-jang erőpárnak egyensúlyban kell lenni, mert ha ez megváltozik, jönnek a problémák, a szomorúság és a búbánat.
Kívül és belül
Persze az élet nem csak fehér és fekete – a szimbólum fekete jin részében ott a jang, mint fehér pötty, és a jang is magában hordozza a jin csírát. Nemcsak a külső egyensúlyt kell megtalálnunk lágy és kemény, kerek és szögletes, sötét és világos, nő és férfi között, hanem belső egyensúlyunkat is a jin és jang energiák között. Nőként nem csak a férfiakkal kell egyensúlyt találnunk, hanem önmagunkkal is – nőies energiák mellett férfias energiákat is birtoklunk, és ezek között is harmóniát kell találnunk. Az elfojtás, illetve önmagunk elfogadásának hiánya zaklatott, boldogtalan életet hozhat számunkra.
A szerelem a belső békével és az ellentétes pólus utáni vággyal kezdődik, nem egy külső csodával, amire semmilyen hatással sem vagyunk. A férfi és nő közötti szerelem – mint bármely más kapcsolat – két ellentétes pólus (jin és jang) közötti viszonyként létezik. Ezek az energiák egyszerre segítik és fogják vissza egymást. A teljes és tökéletes szerelem feltétele a két ellentétes erő működésének egyensúlya.
| Jin | Jang |
| sötét | világos |
| nő | férfi |
| hideg | meleg |
| árnyék | fény |
| nyugalom | mozgás |
| föld | ég |
| lágy | kemény |
| kerek | szögletes |
| befogadás | uralkodás |
| nedves | szárazság |
| passzív | aktív |
| díszes | egyszerű |
| természetes | mesterséges |
| észak | dél |
| lélek | szellem |
| állandóság | változás |
| páros számok | páratlan számok |
| völgy | hegy |
| Hold | Nap |
Férfi és nő
Az emberi faj is megtestesíti az Univerzum kettős természetét: az ember vagy férfinak, vagy nőnek születik. Életét vakvágányon vezeti, aki elmaszatolja a két nem közötti különbséget, és egyetlen skatulyába próbálja a férfit és a nőt begyömöszölni.
Kétneműségünk nem a harcról szól, hanem a felismerésről és az elfogadásról. Nem az a kérdés, hogy a gömbölyű vagy a szögletes, fény vagy árnyék, a férfi vagy a nő az előrébbvaló, hanem azt kell megvizsgálni, mit jelent fénynek, árnyéknak, férfinek, vagy nőnek lenni.
A férfi és a nő kölcsönös egymásrautaltsága és kiegészítése teszi teljessé az életet – amikor férfi és nő egybeforr, a testet átjárja a kéj – a lelket pedig a szerelem -, és ez a legősibb módja egy új élet keletkezésének.
Mindennapok egyszerűsége
A taoban az a legjobb, hogy semmit sem kell tenni, hiszen már minden van, csak el kell fogadni – a többi működik az Univerzum törvényei szerint. A nő legyen nő, a férfi férfi, és akkor a szerelem is jönni fog. Igaz, az elfogadás sokszor küzdelmes, mert nemcsak félelmek és szorongások, régi fájdalmak emlékei nehezítik, hanem az éppen korszerűnek kikiáltott divatirányzatok is. Az ősit könnyen hihetjük idejétmúltnak, mert olyan szemtelenül egyszerű – a több ezer éves “hatékonyság” rövidke életünk alatt hihetetlennek tűnik. Pedig saját létünk a bizonyíték, hogy működik. Életünkhöz egy férfi és egy nő találkozása és egyesülése, két sejt, két őserő, jin és jang összeolvadása kellett.
(http://www.nlcafe.hu/kereses/20060307/jin_es_jang_a_szerelemben)




Follow@BDSMlife